Szigorú előírások szabályozzák, hogy az élelmiszerekre milyen ábra és felirat kerülhet. A mesterséges adalékanyaggal - és nem gyümölcsdarabokkal - ízesített joghurton például nem lehet gyümölcsöt ábrázoló rajz. Az árucímkén fel kell tüntetni, ha a termék valamilyen kezelésen (pl. sózáson, füstölésen) esett át. Pontosan meg kell adni a termék nevét, tömegét vagy térfogatát, a minőségmegőrzési időt, valamint részletesen fel kell sorolni az összetevőket.
Tömeg és térfogat
A szilárd halmazállapotú anyagok tömegét általában grammban (g), a folyékony vagy félfolyékony anyagok térfogatát literben (l), deciliterben (dl) vagy milliliterben (ml) adják meg. Ezek az adatok például akkor lehetnek hasznosak, ha össze akarjuk vetni a különböző termékek árát.
Minőségmegőrzési idő
A fogyasztható megjelölést olyan áruféleségekre alkalmazzák, amelyek rövid ideig állnak el. Ezeket a címkén feltüntetett időpont után sem árusítani, sem fogyasztani nem szabad, mert ételmérgezést okozhatnak. A minőségét megőrzi kifejezés a hosszabb ideig eltartható termékekre kerül Bár minőségük romlik, néhány héttel a feltüntetett időpont után általában még biztonsággal fogyaszthatók.
Összetétel
A csomagolt árun valamennyi összetevőt fel kell tüntetni, méghozzá a csökkenő mennyiség szerinti sorrendben. Az adalék anyagoknál meg kell jelölni a rendeltetést (pl. tartósítószer, állományjavító, ízfokozó, színezék) és a nevet vagy kódot. Egynémely terméken - például azokon, amelyek csupán egyetlen anyagból állnak - az összetétel felsorolása értelemszerűen hiányozhat.
Tápérték
Sok élelmiszer csomagolásán fel kell tüntetni a tápértékkel kapcsolatos tudnivalókat, például a termék 100 g-jának (10 dkg) energiatartalmát. A vitamin- és ásványianyag-tartalmat csak akkor kell jelölni, ha a termékből 100 g vagy 100 ml (1dl) megfelel az ajánlott napi bevitel legalább 15%-ának (a csomagon az angol Recommended Daily Amount kifejezés rövidítését - RDA - találjuk), illetve ha a terméket egyszeri fogyasztásra szánt adagban vásároljuk (pl. egy szelet csokoládé, egy pohár joghurt).
A jelenlegi nyugati árucímkéken szereplő számok az Európai Közösség 1990-es irányelvein alapulnak. A tápértékkel kapcsolatos adatokat két fő viszonyítási alapjuk van: a ajánlott napi bevitel (RDA), illetve az arányos tápérték (Dietary Reference Value, DRV). Az előbbi általában egy felnőtt férfi napi szükségletét veszi alapul, az utóbbi viszont tekintettel van a korra és a nemre.
A címkén csak akkor szerepelhet, hogy a termék csökkentett energiatartalmú, ha a szokásosnál ténylegesen sokkal kisebb a kalóriaértéke.
Azt, hogy friss tojássárgája felhasználásával készült (pl. majonéz), az összetevők felsorolásakor a pontos mennyiség feltüntetésével kell alátámasztani.
Az összetevők tömegük szerinti sorrendben következnek egymás után. A felsorolás segít a hasonló termékek összevetésében, továbbá annak megítélésében, hogy nem tartalmaz-e olyan alkotórészt, amit el akarunk kerülni.
A megnevezett kódszámmal (E...) jelölt adalékanyagok a funkció megjelölése után következnek, például: állományjavító - szentjánoskenyérmag-liszt vagy színezék - E102 (tartrazin). Az ízesítőszereket is meg kell említeni a címkén, de megnevezésük nem kötelező.
A tápértékre vonatkozó részben az energiaértéken kívül szerepelhet például a só-, cukor- és élelmirost-tartalom is, de Európa legtöbb országában jelenleg még nem kötelező mindezek részletező feltüntetése.
Pontosan fel kell viszont tüntetni a biztonságos tárolás követelményeit, például: felbontás után hűtve tárolandó, három napig fogyasztható stb. Ezek betartása nagyon fontos, mert különben a termék megromolhat és ételmérgezést okozhat.
Szerepelnie kell a címkén a minőségmegőrzési időnek is, akár a címkére nyomtatva, akár a tubusba préselve.
A nagy e a termék töltő- vagy nettó tömegét jelöli, melytől a tényleges mennyiség csak minimális mértékben térhet el.
Fel kell tüntetni a származási helyet és a gyártó nevét, címét, hogy panasz esetén a fogyasztók tudjanak hova fordulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése