Az arab monopólium ellenére a kávébab a botanikusok zsebében igen korán eljutott Nagy-Britanniába, illetve az európai kontinensre. A 17. század elejétől Európa szerte ott van az érdeklődő botanikusok szekrényeiben. Kisebb zacskókkal az itallal már korábban megismerkedett más személyek, például kereskedők, diplomaták, üzletemberek és utazgató írók is hoztak Európába, s nem sokkal később a kávé a kereskedők érdeklődését is felkeltette.
Az első szállítmányok
Minthogy a velencei kereskedők régóta hajóztak keleti vizeken és Konstantinápolyban is sok üzletet bonyolítottak, széles körben elfogadott nézet szerint ők voltak az első európai kávéimportőrök. Az első szállítmány megérkezésének pontos időpontját nem ismerjük, de valamikor az 1600-as évek elején futhatott be a szállítmány Velence egyik kikötőjébe.
Alig valamivel később a hollandok is megkezdték a kávébehozatalt; a kereskedelmi feljegyzések 1616-tól tudnak mokkai kávébabszállítmányokról, bár úgy tűnik, először csak ázsiai és újvilági gyarmataikra vittek, s csak 1661-ben érkezett meg az első nagyobb kávéküldemény Hollandiába. Igen korán ismertté vált a kávé az Ottomán Birodalom északi határszélén elterülő Ausztria és Magyarország egész területén is.
Nagyjából a 17. század közepére a hajózási útvonalak mentén a kávé eljutott Európa minden jelentős kikötőjébe: Marseilles-be, Hamburgba, Amszterdamba és Londonba, de a kávészállítás rendszeres útvonalai kissé később alakultak ki. Az 1660-as években a kávé megérkezett Észak-Amerikába is, ahová valószínűleg a New Amsterdam-i (a város 1664-től brit tulajdon, azóta New York a neve) holland gyarmatosítók juttatták el. Egy évszázaddal később a kávé megindult visszafelé az Atlanti-óceánon, amikor Brazíliából Lisszabon felé vette útját az első kávészállítmány.
A kávékereskedelem fejlődése
Amíg a kávé az ültetvényekről eljutott a csészékbe, szükségszerűen ügynökök és kereskedők kezén kellett átmennie. A kávékereskedelem a korai időktől vonzotta a spekulánsokat és a vállalkozókat annak ellenére, hogy ingatag üzletnek számított, konjunktúrától és dekonjunktúrától függött.
A szállítmányok kezdetben gyakran akadozva érkeztek a rossz idő miatt, ami ártott mind a termésnek, mind a szállítóeszköznek. A következő hajórakomány megérkezésének időpontja mindig kétséges volt, s amikor végre befutott, a kereskedőknek annyit kellett fizetniük, amennyit a hajó tulajdonosa követelt. A mesterséges ármanipuláció és az akadozó szállítás következtében a kávé luxuscikké vált.
Az ipari forradalom utáni időkben viszont a szállítás és a feldolgozó géppark kifinomultabbá vált. A telekommunikációs technikák fejlődésével táviratilag előre tudták jelezni, milyen lesz a termés. A szállítási és a forgalmazási módszerek modernizálásával mind több kereskedő jelent meg a piacon. Sokan szindikátusokba tömörültek, amelyek megpróbálták felvásárolni a piac egyes szeleteit s így felverni az árakat. Az 1860-as évektől szervezett kávétőzsdék alakultak a nagyobb kávékereskedelmi központokban, például New Yorkban és Le Havre-ban.
Kávéaukciók
Shapiro beszéli el a The Story of Coffe-ban (A kávé története), hogy Londonban a gyertyás aukcióknak nevezett eseményeken kávét árusítottak zsákszámra. Az árajánlatokat addig lehetett megtenni az egyes kikiáltási tárgyakra, amíg a kikiáltó elé helyezett gyertyán megszűnt pislákolni a láng. Mihelyt a gyertya kialudt, a kikiáltási tárgyat az utolsó ajánlattevőnek ítélték. Az Egyesült Államokban, mielőtt még felállították volna a New York-i kávé- és cukortőzsdét, a kávékereskedők bejárták az utcákat egyes kerületekben, árajánlatokat kértek, s a nap végén a legmagasabb árat kínáló személynek adták el portékájukat.
A kávékereskedők alkalmasint félelmetes személyek voltak. Egy ifjú, a piacon még újoncnak számító amerikai így írta le őket: Kérem, képzeljék maguk elé azokat a selyemkalapos, császárkabátos pofaszakállas és igen méltóságteljes úriembereket, akikhez félelemmel vegyes tisztelettel, remegő térddel közeledtek az emberek; ők voltak a kávéimportőrök és a kávétőzsde ügynökei, akik hatalmas mennyiségű, válogatott kelet-indiai, illetve közép- és dél-amerikai árut adtak el a fűszer-nagykereskedéseknek és a nagykereskedőknek.
Termékfeldolgozás
A 17. századi Európában és Észak- Amerikában kezdetben pörköletlenül és darálatlanul adták el a kávébabot. Az amerikai fogyasztók zsákszámra vagy fél zsákkal vásároltak zöld kávét, amit aztán pástétomos tálakon pörköltek meg a tűzhelyen, esetleg serpenyőben, nyílt tűzön. Az angolok láthatóan nagyobb feneket kerítettek a dolognak, egy korábbi ültetvényes mondta, hogy a kávébab pörkölését és a darálást sok családfő túl kényes és fontos műveletnek tartotta ahhoz, hogy akármelyik szolgára is rá merte volna bízni.
A kávédaráló feltalálása 1687-ben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az italt szélesebb körben fogyasztani kezdjék, ám magával hozta a hamisítás veszélyét is. A darált kávé színe és erős aromája miatt a gátlástalan kereskedők könnyen húzták csőbe a vevőket. Az alapanyagba többek között pörkölt rozsot, darált és pörkölt kávéhéjat, pörkölt makkot, homokot, agyagot és fűrészport kevertek. Még rosszabb volt, amit a kelet-londoni máj-pékek csináltak. A már idézett ültetvényes panaszolta: fogják az ökör- vagy lómájat, megsütik, és a kávéporba darálják, majd az egészet eladják az olcsó kávéházaknak. A lómájjal készült kávé a legdrágább. Elárulta: úgy lehet felismerni a hamis kávét, ha lehűtik, ilyenkor vastag föl keletkezik rajta.
 |
| A kereskedők időnként arra utasították a munkásokat, hogy a kávébabokat lapátolják a tengerbe, hogy ne csökkenjen a kávé ára. Brazil illusztráció 1932-ből |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése