Amióta sok száz évvel ezelőtt az életerős kávébab megindult vándorútján Északkelet-Afrikából Arábia irányába, többféleképpen alakította a történelmet. A vörös-tengeren való gyors átkelés lehetősége kellett ahhoz, hogy ne csupán Afrikában és a Közel-Keleten, hanem az európai kontinensen, Angliában és az amerikai földrészen is meg tudja változtatni a társadalmi, a politikai és a gazdasági életet. A kávé sokakat gazdaggá, másokat földönfutóvá tett, megolajozta az emberi kommunikáció kerekeit, serkentette a kreativitást, erőt adott a fáradtaknak, és világszerte rengeteg rajongójának lett napi szükséglete.
Mítoszok és rejtélyek
A kávé körül annyi legenda keletkezett, hogy feltalálójának nevével, a feltalálás mikéntjével és időpontjával, valamint az ital tulajdonságainak felfedezésével kapcsolatban is számos teória kering. Orvosok, jogászok, költők és filozófusok mind más és más elméletet képviseltek, s nagy elismerés járt az úgynevezett felfedezési elképzelésnek. Ennek nyomán a középkori Arábiában, majd a 17. századi Európában bőségesen tenyésztek a különböző mesék.
Száraz füge vagy fekete ital?
A történelmi hajlammal, illetve az élénk fantáziával megáldott kutatók egészen az ótestamentumi történetekig vezették vissza a kávébab históriáját, s azt állították, hogy kávébab volt az a száraz füge, melyet Abigail adott Dávidnak, illetve Boáz Ruthnak. Sokak meggyőződése volt, hogy a kávé azonos a spártaiak, vagy ahogy akkoriban nevezték őket: a lakedaimóniak fekete italával. Petrus de Valle, a neves itáliai utazó úgy vélte, a kávé a trójai háború idejéből származik, s azt állította, hogy a szőke Heléna Priamosz király udvara hölgyeinek társaságában a családjára és országára hozott szerencsétlenség miatti gyászos gondolatokat néha egy-egy csésze kávéba fojtotta. Mások úgy gondolták, hogy Homérosz Odüsszeiájában a nepenthnének nevezett varázsos szer, amelyet Helena a borba kevert s mely feledést hoz a bajra, mindenre, nem más, mint kávé.
Banesius, a késő 18. századi szerző egy tanulmányában azt a teóriát adta elő, hogy mivel gyógyhatású szer s a legtöbb gyógyszert véletlenül fedezték fel, ennek az italnak a felfedezése is hasonlóan a többi gyógyszeréhez nagyrészt a véletlen műve. Saját elméletét követve Banesius a későbbiekben előadja a táncoló kecskék jól ismert meséjét.
Egy arab vagy etióp kecskepásztor panaszkodik a közelben fekvő kolostor imámjának, hogy a nyáj hetente két vagy három alkalommal az egész éjszakát ébren tölti, mi több, furcsa ugrándozással és tánccal múlatják az éji órákat. Az imám arra a következtetésre jut, hogy az állatok minden bizonnyal ettek valamit, s az okozza a furcsa viselkedést, úgyhogy kimegy a mezőre, ahol a kecskék táncolni szoktak. Ott bokron növő bogyókat talál, s elhatározza, hogy maga is kipróbálja a hatásukat. Miután az imám forró vízben megfőzi a bogyókat s megissza az így készült főzetet, rájön, hogy képes egész éjszaka fennmaradni anélkül, hogy bármi baja esnék. A kellemes élménytől felbátorodva naponta adott főzetéből a többi szerzetesnek, mitől azok szintén ébren maradtak, és nagyobb buzgalommal tudtak részt venni az éjszakai istentiszteleteken. A főzettől továbbra is megőrizték egészségüket; így vált kelendővé e szer az egész királyság területén.
Dr. James Douglas tudós művében (Yemensis fructum Cofé ferens; avagy a kávéfa leírása és története, 1727) némi gúnnyal utasítja el Banesius történetét, mint ami túlságosan meseszerű ahhoz, hogy a legkisebb mértékben is megbízható legyen, s hozzáteszi: akik ismerik azokat a közönséges hagyományokat, különös tekintettel a keleti országokéira, pontosan tudják, mily kevéssé lehet megbízni e történet hitelességében.
A mese sok változatának egyike Sir Thomas Pope Blount műve azt beszéli el, hogyan próbálta ki az imám a szert egy másfajta állaton, egy örökké kába, nehézfejű szerzetesen. Rövid idő múlva, mondja a történet, olyan csodálatos hatással lett rá a főzet, hogy egészen megváltoztatta a vérmérsékletét: gyorsabb, elevenebb és könnyebb lett, mint az efféle marhák általában.
 | ||
| Coffea arabica - egy 1810-ben megjelent londoni botanikai magazin ábrázolása |
A kávébab örökzöld bokron vagy fán terem, trópusi vagy szubtrópusi környezetben. A fa finom jázminillatú virágokat hoz, gyümölcsét pedig cseresznyének nevezik. Mindegyik cseresznye belsejében, gyümölcshústól és héjtól védetten, két kávébab lapul. Minthogy egy font pörkölt kávé elkészítéséhez hozzávetőleg négyezer babra van szükség, kevés árucikk igényel ennyi gondoskodást.
A mozlim szemlélet
A mozlimoknak másik meséjük is volt, amiről Douglas azt mondta: szebb, mint Banesiusé, de legalább annyira hiteltelen. A mozlimok az állították, hogy a Gondviseléssel való különös viszonyuknak köszönhetően, valamint, hogy megerősödjenek ilyen jótékony hatású italtól, Gábriel arkangyal kapta a feladatot, hogy elfedje Mohamed próféta előtt erényeit és készítésének módozatait (a kávéét).
Egy másik legenda szerint Omár dervis arról volt híres, hogy imáival meg tudta gyógyítani a betegeket. Szülővárosából, Mokkából (Al Mukha) elűzték, s egy sivatagi barlangban húzta meg magát; már majdnem éhenhalt, amikor a közelben növő bokorról leette a bogyókat. Túl keserűnek találta a gyümölcsöket, úgyhogy megpörkölte őket, hátha így javít majd az ízükön. Az érezhetően kifinomult ízlésű (s szerszámokkal meglepően jól ellátott) férfi rájött, hogy a bogyókat főzni kell, hogy megpuhuljanak. Az illatos főzetet megitta, ami azon nyomban visszaadta életerejét, s ez az állapot több napig tartott.
Ugyanennek a mítosznak egy festői szépségű változata szerint Omár meglátott egy csodálatos tollú madarat a fa tetején, amint pompás dalt énekelt. Amikor Omár a madár felé nyúlt, csak virágokat és gyümölcsöket lelt a helyén. Megtöltötte velük a tarisznyáját, és visszatért a barlangba, hogy néhány csenevész növényből szerény vacsorát főzzön magának. Végül mégis inkább a fán talált gyümölcsből készített fűszeres ízű, aromás barna italt.
A történet végén, s ebben mindkét változat megegyezik, betegek zarándokolnak a barlanghoz Mokkából orvosi tanácsokért. Őket is megkínálja Omár a főzetből, mire a betegek elvégre legendáról van szó természetesen meg is gyógyulnak. Miután a csodás gyógyulások híre eljutott Mokkába, Omár nagy dicsőségben térhetett vissza szülőhelyére, s később ő vált a város védőszentjévé.
A sok történész által összegyűjtött hatalmas anyag ellenére nem akadt senki, aki biztosan meg tudta volna mondani, hogyan és mikor fedezték fel a kávénövényt. Eredetét tehát továbbra is legendák övezik, a valóság és a képzelet megbonthatatlan egységbe ötvöződik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése