Danelle Harmon: A veszedelmes

Könyvajánló

Danelle Harmon: A veszedelmes 

Ismerje ​meg Lord Lucient! A család feje, a sötét és veszélyes Blackheath herceg azzal tölti idejét, hogy beleavatkozik mások életébe, s közben nem gondol arra, hogy feleséget szerezzen saját magának. De azt elismeri, hogy kivételes Eva de la Mouriére felkelti érdeklődését. Melyik elszánt férfi ne lenne kíváncsi a lángvörös hajú szépségre, aki megjelenik a hálószobájában, és azt követeli, hogy szeretkezzen vele? Ez a forróvérű asszony szeretőnek nagyszerű lenne – menyasszonynak talán kevésbé. Eva tisztában van vele, hogy Lucien az oka minden nemrég történt balszerencséjének, de a férfit nem tudja megalázni. Legnagyobb árulója azonban a saját szíve. Lucien csábító hatalmának nem képes ellenállni, s úgy vágyakozik a férfira, mint addig még senki másra. Ellen kell állnia a gazfickónak, de meddig tudja megtagadni saját szenvedélyét – vagy meddig bír ellenállni Lucien kibontakozó, valódi szerelmének – az áskálódó család ellenében, mely sikeresen próbálkozik kettejüket házasságra kényszeríteni.

Kinley MacGregor: A kitaszított

Könyvajánló

Kinley MacGregor: A kitaszított

A nemesi családból származó, tüzes skót leány szinte mindent feláldozna szeretett Felföldjéért – még egy veszélyes férfihoz is hajlandó feleségül menni, akitől mindenki retteg, de akinek ő képtelen ellenállni.

Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

Könyvajánló

Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

Danelle Harmon: A dacos

Könyvajánló

Danelle Harmon: A dacos

A Dacos. Tüzes temperamentum, erős akarat, de leginkább testvérének hercegi óhajaival való szembeszállása formálta egyéniségét. Egyedüli vágya csak az volt, hogy mindenki hagyja őt békén. De miután Lady Celsiana Blake-kel kompromittáló helyzetben találták, a dacos Lord Andrew-t belekényszerítik a házasságba. Ez a megrögzött agglegény jól tudja, hogy a háttérben a bátyja mozgatja a szálakat, mert Andrew szobájába Blackheat hercegének „segítsége” nélkül egyetlen hölgy sem tehette volna be soha a lábát. De végül is a nőnek, aki így a mennyasszonya lett, hirtelen lángra lobbant heves, szenvedélyes szerelme nem más, mint egy egyszerű kémiai reakció – vagy valami más is van a dologban?

Celsie nem tudott elszámolni szégyentelen viselkedésével, melyet briliáns elméjű, de annál kiállhatatlanabb lord társaságában tanúsított. De vajon ő, hogy barátkozik meg azzal a gondolattal, hogy a jövőben vele kell megosztania az életét? Egy fiatal feleségnek, aki a szerelem sötét vermében vergődik, nem marad más lehetősége: meg kell lágyítania férje kemény szívét.

Lorraine Heath: Vak végzet

 Könyvajánló 

 

Lorraine Heath : Vak végzet

 

Angela Bainbridge sajnos éppen rosszkor volt rossz helyen. Éppen esti sétáját teszi, amikor is éppen kirabolják a bankot egy pár mexikói. Mivel Angela meglátta az arcukat a banda vezére úgy dönt, Lee Raven, kénytelen magukkal vinni a lányt, csakhogy később derül ki, hogy felesleges volt elrabolniuk mivel a lány vak. De sajnos már vissza vinni se tudják, így elviszik magukkal a szállás helyükre. Angela megismerkedik az egész családdal és beilleszkedik közéjük, Lee-be pedig egyenesen beleszeret. De a szülei és barátai sikeresen rátalálnak. És Lee-t letartóztatják. Mi lesz így a két szerelmessel?

 

Loarraine Heath: Egy botrányhős hálójában

 Könyvajánló

 

Lorraine Heath: Egy botrányhős hálójában

 

 Lydia Westland kisasszony rongyosra olvasott Illemtankönyvével érkezik Londonba. Egyetlen cél vezérli: egy igazi angol lordhoz kíván feleségül menni. Az első nemes, aki útjába akad, nem más mint, Rhys Rhodes, Blackhurst márkija, akiről bármint elmondhatnának, csak azt nem, hogy úriember, akire Lydia vágyik. A pletykák szerint annyira tönkretette magát, hogy egyetlen nő sem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni vele.
Mikor Rhys már úgy érzi, esélye sincs egy igazi szerelemre, Lydia besétál az életébe. A lány elragadóan ártatlan, mégis tüzes, temperamentumos viselkedése imponál Rhysnak. Bár vágyik arra, hogy magáévá tegye a lányt, a szíve mélyén tudja, hogy tisztesség nő nem menne hozzá feleségül. Úgy tűnik, Lydia kívülről fújja már az összes illemszabályt, de Rhys megtanulta, hogy a szabályokat fel lehet rúgni és talán nem is egyszer sikerülhet megtörni a gonosz varázslatot, és ő is elnyerheti méltó boldogságát…

 

Lorraine Heath: Házasság receptre

Könyvajánló

Lorraine Heath: Házasság receptre

Amint Kit Montgomery belépett Ashton Robertson életébe, a nő tudta, hogy szíve örökre a rámenős angol nőcsábászé lesz. évekkel később Ashton bátyja elhatározza, hogy húgát Kithez adja feleségül, hogy legnagyobb álmát teljesítse. Noha Ashton tudta, hogy Kit szíve soha nem lesz igazán, az övé, karjaiban megtalálta azt a szabadságot, amelyre egész életében vágyott. De vajon néhány nap a Paradicsomban kárpótol-e egy életnyi visszautasításért?
Kit olyan ember volt, aki mindennap a saját maga által teremtett pokolban élt és egy olyan döntés súlyát cipelte a vállán, amelyet egyetlen férfinak sem kellene meghoznia. Ashton szelíd bája és szenvedélyes lelke – mellyel az élet minden pillanatát élvezni tudta – lassan meghódította a megrögzött nőcsábászt. kit nemsokára azon kapta magát, hogy mindent megtesz azért, hogy Ashtonnak megmutassa a világot és, hogy maga mellett tartsa…de egy reménytelen fickó vajon képes lesz-e elengedni az egyetlen nőt, aki megmentheti a lelkét?

Lorraine Heath: A grófné titka

 Könyvajánló

Lorraine Heath: A grófné titka 

 

 Camilla eltökélt szándéka, hogy megfelelő feleséget talál az ellenállhatatlanul vonzó Sachse gróf számára. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert a gróf kizárólag a megközelíthetetlen Camillára vágyik.

 

Lorraine Heath: Szerelemből kitűnő

 Könyvajánló

 

Lorraine Heath: Szerelemből kitűnő

 

Amikor Kelley Spencer visszaköltözik testvérével szülővárosába, kétségbeesetten reméli, hogy meg tudja védeni a tizenhat éves Madisont azoktól a veszélyektől, melyek Dallasban fenyegették. Madison szinte rögtön összetűzésbe kerül a törvénnyel, és kiderült hogy a rendőrkapitány nem más, mint Jack Morgan – a férfi, aki sok-sok évvel korábban csúnyán összetörte Kelley szívét. Kelley soha nem gondolta volna, hogy pont Hopefulban fog találkozni Jackkel… az egyetlen férfival, akit valaha szeretett.
Jack Morgan nem rejti véka alá, hogy egyetlen dologra vágyik: vissza akarja kapni Kelley Spencert. Lehet, hogy néhány évvel ezelőtt elhomályosult a szerelmük, de most már semmi nem tudja Jacket megállítani.
Kizárólag Kelley sötét titka miatt fordulható visszájára a történet…
Ekkor a lány örökre elveszítheti Jacket.

 

Katie Ashley: Az ajánlat

 Könyvajánló

 

Katie Ashley: Az ajánlat

 

Emma Harrison a harminchoz közeledve úgy érzi, ketyeg a biológia órája, ám délceg lovagnak se híre, se hamva. Ráadásul legjobb barátja, a meleg Connor visszavonja ajánlatát, hogy spermadonor legyen. Emma fordulhatna spermabankhoz, de attól fél, hogy összecserélik a donorokat, és véletlenül a Sátán fattyát hordja ki.

Kollégája, a cég szoknyavadásza, Aidan Fitzgerald hozzászokott ahhoz, hogy mindig megkapja, amit akar - különösen a hálószobában. Miután Emma kikosarazza a vállalat karácsonyi partiján, elhatározza, hogy megszerzi a lányt, kerül, amibe kerül. Mikor tudomást szerez Emma szorult helyzetéről, gondolkodás nélkül előáll a mindkettejük számára előnyös ajánlattal. Vállalja, hogy Emma gyerekének az apa lesz, ám megtermékenyülésnek természetes úton kell megtörténnie. Mivel Emma nem híve az alkalmi szexnek, vonakodik elfogadni az ajánlatot, ám a férfi vonzereje és gyermek utáni vágya végül legyőzi az ellenállását.

Ám babagyártási igyekvésük hamarosan több lesz egyszerű fizikai aktusnál. Aidan már nem képes egyszerűen továbbállni, Emma pedig azon tűnődik, hogy talán ez a férfi számára az igazi. Csakhogy ott a nagy kérdés: meg tud-e változni Aidan Emma és a gyerek kedvéért?

 

Monica Murphy: Heti csaj

Könyvajánló 

Monica Murphy: Heti csaj

 

Átmeneti. Az elmúlt néhány évben ez a szó jellemezte a legjobban az életemet. Átmeneti állásom van, amíg nem találok valami jobb helyet. Átmenetileg anyja helyett anyja vagyok az öcsémnek, mert az igazi magasról tesz mind a kettőnk fejére. És én vagyok az a lány, aki átmenetileg megfelel a fiúknak, mert olyan könnyen kapható vagyok. Legalábbis ez a szóbeszéd járja.

Most azonban átmenetileg Drew Callahan barátnője vagyok, aki valóságos futball-legenda az egyetemen, és ismert aranyifjú. Szépséges, aranyos és sokkal több titkot rejt, mint én. Ő hozott ebbe a hamis világba, amelyben mintha mindenki utálna engem. És mintha mindenki akarna valamit Drew-től. Ő viszont mintha csak egyvalamit akarna... Engem.

Már nem tudom, mit higgyek. Azt tudom csupán, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni. Az idők végezetéig.

 

J. A. Redmerski: A soha határa

 Könyvajánló

 

J. A. Redmerski: A soha határa

 

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja,milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát és h
elyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja - olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket vagy mindkettőjüket elpusztítja?

 

Jennifer Probst: Trükkös házasság

 Könyvajánló

Jennifer Probst: Trükkös házasság

 

Alexa és Nick szerencsésen egymásra találtak, ám két barátjukra hasonló nehézségek várnak.

Michael húga akkor mehet csak férjhez, ha előbb a bátyja megnősül. A férfit is köti az apjának tett fogadalma, és jó olaszként számára a család az első, amiért minden áldozatra hajlandó, illetve majdnem mindenre: keres valakit, aki eljátszaná a felesége szerepét.

Maggie  a legalkalmasabb jelölt. A lány sikeres divatfotós, és épp Milánóba készül. Az amerikai lány egy feltétellel hajlandó belemenni a színjátékba: ha Michael megígéri, hogy távol tartja magát Alexától. Sejtése szerint ugyanis a férfi titokban szerelmes a barátnőjébe. Csakhogy Beramo ódon falai között nem csak Maggie-t varázsolja el Michael férfiassága és meleg szíve, ő is alaposan felforgatja a hagyománytisztelő olasz család életét.

 

Jennifer Probst: Érdekházasság

 Könyvajánló

 

Jennifer Probst: Érdekházasság

 

Édesapja elnyúló kórházi kezelése miatt Alexa kínos anyagi helyzetbe kerül. Lassan nem marad más választása, mint eladni a régi otthonukat. Végső elkeseredésében úgy dönt, szerelmi mágia segítségével szerez vagyonos férjet magának. Arra azonban nem számít, hogy épp legjobb barátnőjének milliárdos bátyja lesz a megmentője, aki egyszer már összetörte a szívét. Nicholas nem hisz a szerelemben, de hogy megörökölhesse nagybátyja vállalatát, meg kell nősülnie, mégpedig gyorsan. Ezért merész ajánlattal áll elő: érdekházasság. Szigorú szabályokkal. Mind közül a legfontosabb: érzelmekről szó sem lehet. Színtiszta üzlet, amit a felek pontosan egy évre kötnek. Csakhogy a sors képes fenekestül felforgatni még a leggondosabban kidolgozott tervet is. 

 

Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi

Könyvajánló

Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi

Ava O' Shea, a fiatal belsőépítész az első találkozójára igyekszik a Manor tulajdonosával. Mr. Jesse Warddal. Nem számít másra, csak egy túlsúlyos, nyakkendős, tehetős vidéki úrra, és a megérkezéskor semmi nem is utal egyébre. Hogyan tévedhetett ekkorát? A férfi lehengerlően jóképű, elbűvölő és magabiztos. És öntelt, hedonista playboy is, aki nem ismer határokat. Ava kétségbeesetten küzd Ward vonzereje ellen, de nem bír azzal az elsöprő hatással, amelyet a férfi gyakorol rá. Minden ösztöne azt súgja, hogy meneküljön, és menekül is, de Jesse Ward nem szívesen engedi el. Akarja a lányt, és a fejébe veszi, hogy megszerzi. Ava tudja, hogy veszélyben a szíve, de hogyan menekülhetne, ha a férfi nem ereszti?

Sandra Brown: Édes düh

Könyvajánló

Sandra Brown: Édes düh

A tévéhíradós Kari Wynne az államügyészt, Hunter McKee-t okolja tönkrement életéért. Imádott férjének halálát ugyan nem McKee okozta, de azzal hogy ország-világ előtt tolvajnak nevezte, aláásta a jó hírét. Az utólagos bocsánatkérést pedig egyetlen rózsacsokorral intézte el. Az asszony mindennapjait a McKee iránti gyűlölet tölti ki, munkáját elhanyagolja, már-már az állása kerül veszélybe. És ami még dühítőbb, a lelki nyugalma is: maga előtt sem tagadhatja, hogy fellobban benne a vágy, valahányszor megpillantja a hőn utált államügyészt.
Amikor személye körül már tetőzik a botrány, Kari kétségbeesett nyomozásba kezd. Eltökéli, hogy kideríti az igazságot halott férjéről, és a férfiról, akit gyűlölni nem csak szeretni képes, szenvedélyes szerelemmel. 

Rhonda Byrne: The Secret - A titok

 Könyvajánló

Rhonda Byrne: The Secret - A titok

A Nagy Titok töredékei eddig is felelhetők voltak szájhagyomány útján fennmaradt bölcsességekben, irodalmi művekben, különböző vallásos és filozófiai szövegekben. A darabkák azonban most először állnak össze teljes kinyilatkoztatássá, mely képes megváltoztatni mindazok életét, akik kapcsolatba kerülnek vele.
Ez a könyv megmutatja, hogyan használhatod A Titkot életed minden területén - legyen szó pénzről, egészségről, kapcsolatokról vagy a boldogságról úgy általában. Segítségével felfedezhetsz egy benned rejlő, kiaknázatlan erőforrást, amely képes megszépíteni az életedet.
A könyv lapjain mai tanítómesterek szólalnak meg, akik már megtapasztalták ezt az erőt. Ők A Titok által megszabadultak betegségeiktől, mesés vagyonra tettek szert, legyőzték az előttük tornyosuló akadályokat, és olyan dolgokra voltak képesek, amelyeket a legtöbb ember lehetetlennek gondol.

Sandra Brown: Ketten egyedül

Könyvajánló

Sandra Brown: Ketten egyedül

Rusty Carlson a repülőkatasztrófa után - sebesülten és halálra rémülve - egyedül marad az ismeretlen, különös férfival, akit ellenszenvesnek talál. Egy dolog azonban biztos: a távoli észak vad erdejében magára hagyatva, a férfi nélkül nem élhetné túl a gép lezuhanását követő napokat.
Cooper Landry szinte iszonyodik a Rusty Carlson-féle szép nőktől. Az a tapasztalata, hogy az ilyenek csak bajt okoznak. De nagyobb veszélyekkel is megbirkózott már, és most nem fogja e nő miatt kockára tenni az életét.
A sűrű erdő mélye ragadozókat rejt - embereket és állatokat. Ha nincs is sok esélyük, föl kell venniük a harcot. Csak arra nem számítottak, hogy ha élni akarnak, többre van szükségük, mint sok-sok ügyességre. Egymásra van szükségük.

 

Sandra Brown: A legdrágább szív

Könyvajánló

Sandra Brown: A legdrágább szív

Cat Delaney nemcsak gyönyörű asszony, egyúttal neves tévés személyiség is. Szívbetegségéből valóságos orvosi csoda révén épül fel. Felgyógyulva ismét hozzálát, hogy helyreállítsa a hosszú távollét után megcsappant népszerűségét. Talpra állásában a vonzó Alex Pierce segíti. Alex valaha rendőrtiszt volt, majd bűnügyi regények szerzőjeként tett szert ismeretségre.
Időközben Los Angeles környékén különös dolgok történnek: sorra végzetes baleset éri mindazokat, akik - Cathez hasonlóan - csak új szív beültetésével élhettek tovább.
Cat pontosan tudja, hogy őt is éjjel-nappal követik, hogy egy árnyalak minden lépését figyeli, hogy ő lehet a következő áldozat. Elhatározza, hogy szembenéz a gyilkossal. De vajon törekvéseiben segíti-e őt Alex, vagy éppen...

A kávéfogyasztás növekedése

A kávéfogyasztás növekedése

Miután megszűnt a kávé felhasználása pusztán gyógyászati célokra és társasági esemény lett a kávéivás, a 17. század első felében az ital meghódította Európát. Ám csak az 1650 körüli évekből bukkannak fel adatok arról, mikor, hogyan és kik árultak vagy ittak kávét.
A kávé elterjedésében nem feltétlenül a kereskedők, az arisztokrácia vagy a jómódú hivatásos utazók játszották a főszerepet. Mint azt Shapiro megállapítja A kávé története című könyvében, ez a szerep inkább azé a megszámlálhatatlan névtelen házalóé volt, akik elárasztották Európa utcáit hátukon cipelve csillogó szerszámaikat: kávéskannákat, tálcákat, csészéket, kanalakat, valamint cukrot. Ezek az emberek hirdették a gőzölgő, átható ízű kávé evangéliumát a Kelet határain túli területektől egészen a kávéivásban még tapasztalatlan Nyugatig.
Ám kezdetben az újfajta italt élesen támadta a katolikus egyház. Fanatikus papok azt állították némileg homályos logika alapján, hogy amennyiben a mozlimoknak tiltva van a borivás, s ezt maga Krisztus szentesítette, akkor a kávé nem lehet más, mint az ördög kifundálta pótszer. Végül VIII. Kelemen pápa vetett véget a vitának a 16. században: maga is megkóstolta a kávét, s igazi keresztény italnak nyilvánította. Mihelyt a pápai áldás közismertté vált, a kávét szabadon terjeszthették Európa-szerte.

Társadalmi változások és az első kávéházak

A kávé gyors és szinte világméretűnek mondható népszerűvé válást a pápai áldásnál, illetve a kaphatóságnál sokkal összetettebb okok idézték elő. Porter és Teich a Drugs and Narcotics in Historyban (Kábító- és ajzószerek a történelemben) azt sugallja, hogy az időzítés is igen nagy szerepet játszott ebben. A 17. és a 19. század közötti időszak alapvetően társadalmi, kulturális és intellektuális változásokat hozott. A kávé egyszerűen jó időben érkezett; az emberek azért szoktak rá, mert felkészültek a fogadására.
Először is sürgető igény jelentkezett arra, hogy valamiféle szűkös keretein kívül, az emberek újfajta találkahelyekre vágytak, mivel az arisztokrácia udvari kulturális élete leáldozóban volt.
Másodszor, az említett időszak a haladó eszmék korszaka: ekkor ment végbe a felvilágosodás Franciaországban, később pedig a liberális risorgimento Olaszországban. Visszatekintve erre a felvilágosult időszakra, a rendkívüli mértékben megnövekedett rabszolgamunka a brazíliai és a holland kelet-indiai kávéültetvényeken kellemetlen párhuzamos jelenségnek tűnik. Ám a nyilvános találkák, a szónoklatok, a gyűléseken hozott határozatok és az egyéb agitációs masinéria nem volt része a kultúrának. A kávéházak lettek azok az intézmények, ahol a közvélemény hangot kaphatott.
Harmadszor, e változásokkal párhuzamosan mind több kritika érte a bort és sört káros hatásai miatt. A kávé tűnt a tökéletes alternatívának, mivel nem okozott ittasságot a társasági életben.
Európában, Törökországhoz hasonlóan, a társadalom minden rétege képviselve volt a kávéházak vendégkörében: szellemi dolgozók keveredtek politikusokkal, kereskedők alkotóművészekkel és közemberekkel. A társadalmi viszonyok új formái alakultak ki. A kereskedők olyan helyet kerestek a sörházak helyett, ahol továbbra is lebonyolíthatják üzleteiket, s hasonló cél vezérelte az új típusú pénzembereket és biztosítási szakembereket is. A kávéházban az elkülönülten dolgozó írók és művészek kapcsolatot tarthattak egymással és a világgal.
Amikor az első kávéházak kinyitottak, még nem léteztek olyan kommunikációs és információs szolgáltatások, mint az újság, a telefon, a telefonkönyv vagy a várostérkép. Ezért a kávéház tulajdonosa vagy főpincére változatos szerepkört látott el, s ezzel számos igényt elégített ki: egyszerre volt társadalmi döntőbíró, diplomata, házasságszerző és üzenetvivő. Ahogy a magyar származású George Mikes írja a Coffe House of Europe-ban (Európa kávéházai): a főpincérrel megosztotta az ember a titkait; ő akkor is ismerte azokat, ha nem akarták vele megosztani őket; pénzt adott kölcsön és hazudott a vendég után szaglászó állhatatos hitelezőknek; átvette a vendégnek szóló leveleket, különösen azokat, amelyek inkább ne kerüljenek a feleség szeme elé. Azt nem tudta mindenki, hogy az ember hol lakik, de azt igen, melyik kávéházba jár.

Adóztatás és illeték

Az adóéhes kormányok pontosan tudták, milyen hatalmas bevétel származik a tömegfogyasztásból, úgyhogy - szakítva a korábbi tiltó politikával - adóztatással próbálták meg serkenteni a keresletet.
Az angol kormány 1663-ban gyorsan engedélyezte a kávéházak működését, és fogyasztási adót vetett ki a kávéárusításra. Ám a kávémérés így is viszonylag jó üzlet maradt az alkoholárusításhoz képest. Az angol kávéházakba rengeteg munkás is átjárt a kocsmákból, ami legalábbis kezdetben, kedvére volt a feleségeknek és a kormánynak is, egyedül a sörfőzdéknek nem. A kormány látva, hogy a további adók megfordítanák ezt az irányt, progresszíven csökkentették az illetéket: mindegyik újabb rendelkezés számottevő fogyasztásemelkedéshez vezetett.
Ezzel teljesen ellenkező módon Poroszország uralkodója, Nagy Frigyes az árpatermesztők és a sörfőzdék védelmében a munkásosztályt eltiltotta a kávézástól, s ragaszkodott hozzá, hogy térjenek vissza a söriváshoz.

Kávékereskedő, Párizs M. Engelbrecht illusztrációja 1735 körül

A kávé mint orvosság

A kávé mint orvosság

Miután a kávébabok átkerültek Európába, elhagyták a botanikusok szekrényeit és a patikusok boltjaiba vándoroltak, ahol a 17. századi orvosok, vegyészek, növénygyűjtők, sőt bábaasszonyok gyógyszerkészletének egyik meghatározó darabjai lettek.
A kávét nemcsak magas ára, hanem talán erős íze miatt is gyógyszernek tartották; valaki azt írta róla, hogy fekete, émelyítő, pokolban főzött szer. Hahnemann, a homeopátia atyja határozottan állította: A kávé teljes mértékben gyógyhatású szer. Senki nem akadt még, aki ne lett volna rosszul, amikor életében először dohányzott. Nem akadt még egészséges íny, mely az erős kávét cukor nélkül első ízlelésre vonzó italnak érzékelte volna.
A test kedélyállapotairól szóló tan, amit a növénygyűjtő Galenus (i. sz. 131-200) hirdetett, továbbra is uralta az európai, valamint az iszlám orvostudományt. A tan kimondta, hogy a négyféle kedélyállapot - a sárga epe, a fekete epe, a nyálka és a vér jelképezi őket - meglátszik az ember fizikai felépítésén is. Ha a kedélyállapotok egyensúlyi helyzete túlságosan felborul, az ember megbetegszik. Ám a kedélyállapotok két-két fizikai jelenséghez is kapcsolódnak: a meleghez, a hideghez, a nedvességhez és a szárazsághoz. Úgy vélték, a táplálékban, az italokban és a gyógyszerekben megtalálhatók ezek az adottságok, amik az egyensúlyhiányt hivatottak ellensúlyozni.
Ahogy a kávé történetében lenni szokott, most sem volt egyetértés. Egyes orvosok azt állították, hogy a kávé hideg és száraz. Megint mások úgy vélték, a kávébab hüvelyének mások a tulajdonságai, mint a babszemnek. De ez a zavar természetesnek tűnik, ha meggondoljuk, hányféle betegségre írták fel a kávét mint gyógyírt.
Egy, némi leplezett gúnnyal megírt, 1663-ból való  könyvecske példákat hoz olyan személyekről és lakóhelyükről, akiket a kávé meggyógyított, miután az orvosok már letettek róluk.Ezek közé tartozott Benjamin Bad-cock, Laydenben kávét ivott, és a felesége négy évig meddő maradt, mire a férfi felhagyott a kávéivással, és háromnegyed év múlva az asszony szép, életerős kisfiút hozott a világra, valamint a rotterdami Anne Marine, aki a felső ajkán nőtt szemölcs miatt szenvedett. Minél többször vágták fel neki, annál nagyobbra nőtt, úgyhogy végül kávét kezdett inni, a szemölcs meg egyszerűen belepottyant a csészébe, amikor a szájához emelte azt.
Egy, a fentinél komolyabb feljegyzésben egy munkatársakkal együtt kísérletező francia orvos azt bizonygatta, hogy a kávé, számos egyéb gyógyhatása mellett, segít a másnaposságon és jó a hányinger ellen, előmozdítja a vizeletürülést és meggyógyítja a vízkórt, a himlőt és a köszvényt. A francia Larousse enciklopédia azt állította, hogy a kávé különösen javallott minden irodalmár számára, valamint katonáknak, matrózoknak és forró környezetben dolgozó munkásoknak, valamint, furcsa módon, olyan vidékek lakóinak, ahol magas a kretének száma.

A kávé mint ajzószer

A koffein némely káros utóhatása sem maradt említetlen. Egy köztiszteletben álló orvos így ír erről: Amikor felébredek, az értelmem és az aktivitásom olyan, mint egy osztrigáé. Mihelyt megittam a kávét, az emlékezet, hogy úgy mondjam, a nyelvem hegyére szökken; az eredmény gyakran lesz beszédesség, kapkodás, olyasminek a kikottyantása, amit jobb lett volna magamban tartani. Ilyenkor semmi nyoma az önuralomnak és a megfontoltságnak.
Dr. Thornton kedvezőbben ítéli meg a helyzetet: Egy csésze kávé megerősíti és felfrissíti mentális és testi képességeinket; nincs ennél semmi üdítőbb egy tudós vagy egy munkás számára.
Más kiváló szerzők is elismeréssel szóltak a kávé kreativitást elősegítő hatásáról. Balzac, Zola, Baudelaire, Victor Hugo, Molière és Voltaire szenvedélyes kávéivó volt. Mind Molière-től, mind Voltaire-től szokták idézni válaszukat arra a megjegyzésre, miszerint a kávé lassan ölő méreg. Már ötven éve élek vele rendszeresen, s hacsak nem lenne valóban igen lassan ölő, már régen meghaltam volna.
A túlzott mértékű kávéivás tekintélyes mennyiségű orvosi vélemény megfogalmazásához szolgáltatott okot. Hahnemann kávébetegségről beszél, ami kellemetlen létérzéshez, alacsonyabb vitalitásszinthez, egyfajta paralízishez vezet. Egyéb negatív hatásai közé tartozik állítólag a melankólia, az aranyér, a fejfájás és a csökkent libidó.
Foglalkoztak a kávé gyermekekre, illetve kismamákra gyakorolt káros hatásaival is. Úgy gondolták, elsősorban a kávé okozza a gyerekek fogromlását, valamint az angolkórt és a szoptatós anyák mellzörejét.
A kávé ellenfelei közé tartozott Sinibaldi, a kiváló olasz orvos író: Az Ázsiával és az Újvilággal való kereskedés következménye nemcsak a himlő és néhány más betegség, hanem egy új ital is, amely a legszörnyűbb módon járult hozzá szervezetünk hanyatlásához ... debilitást okoz, megváltoztatja a gyomornedveket, gyakran görcsöket idéz elő, a végtagok bénulásához, illetve szédüléshez vezet.
Az orvosok jó néhány évig vitatkoztak, s ahogy az orvosok kifinomultabb vizsgálati szempontokkal gazdagodtak, újabb és újabb érveket hoztak fel a kávé mellett és ellen: egyesek a testre és a szellemre tett jótékony, mások káros hatásait emelték ki. A polémia napjainkig sem ért véget.

A kávé és az egészséges bőr

Japánban, ahol a zöld tea közel ezer éve nemzeti italnak számít, a kávé érthetően lassan tört utat magának. Arrafelé egészen a 19. századig nem ismerték, és ma se számít igazán fejlett piacnak.
Bár Japánban nem isznak sok kávét, ez a hazája egy kissé furcsa szokásnak: az emberek a pörkölt kávébabbal telt medencében fekszenek. Úgy vélik ugyanis, hogy a kávé az egészséges bőr számára szükséges anyagokat tartalmaz.

A kávékereskedelem

A kávékereskedelem

Az arab monopólium ellenére a kávébab a botanikusok zsebében igen korán eljutott Nagy-Britanniába, illetve az európai kontinensre. A  17. század elejétől Európa szerte ott van az érdeklődő botanikusok szekrényeiben. Kisebb zacskókkal az itallal már korábban megismerkedett más személyek, például kereskedők, diplomaták, üzletemberek és utazgató írók is hoztak Európába, s nem sokkal később a kávé a kereskedők érdeklődését is felkeltette.

Az első szállítmányok

Minthogy a velencei kereskedők régóta hajóztak keleti vizeken és Konstantinápolyban is sok üzletet bonyolítottak, széles körben elfogadott nézet szerint ők voltak az első európai kávéimportőrök. Az első szállítmány megérkezésének pontos időpontját nem ismerjük, de valamikor az 1600-as évek elején futhatott be a szállítmány Velence egyik kikötőjébe.
Alig valamivel később a hollandok is megkezdték a kávébehozatalt; a kereskedelmi feljegyzések 1616-tól tudnak mokkai kávébabszállítmányokról, bár úgy tűnik, először csak ázsiai és újvilági gyarmataikra vittek, s csak 1661-ben érkezett meg az első nagyobb kávéküldemény Hollandiába. Igen korán ismertté vált a kávé az Ottomán Birodalom északi határszélén elterülő Ausztria és Magyarország egész területén is.
Nagyjából a 17. század közepére a hajózási útvonalak mentén a kávé eljutott Európa minden jelentős kikötőjébe: Marseilles-be, Hamburgba, Amszterdamba és Londonba, de a kávészállítás rendszeres útvonalai kissé később alakultak ki. Az 1660-as években a kávé megérkezett Észak-Amerikába is, ahová valószínűleg a New Amsterdam-i (a város 1664-től brit tulajdon, azóta New York a neve) holland gyarmatosítók juttatták el. Egy évszázaddal később a kávé megindult visszafelé az Atlanti-óceánon, amikor Brazíliából Lisszabon felé vette útját az első kávészállítmány.

A kávékereskedelem fejlődése

Amíg a kávé az ültetvényekről eljutott a csészékbe, szükségszerűen ügynökök és kereskedők kezén kellett átmennie. A kávékereskedelem a korai időktől vonzotta a spekulánsokat és a vállalkozókat annak ellenére, hogy ingatag üzletnek számított, konjunktúrától és dekonjunktúrától függött.
A szállítmányok kezdetben gyakran akadozva érkeztek a rossz idő miatt, ami ártott mind a termésnek, mind a szállítóeszköznek. A következő hajórakomány megérkezésének időpontja mindig kétséges volt, s amikor végre befutott, a kereskedőknek annyit kellett fizetniük, amennyit a hajó tulajdonosa követelt. A mesterséges ármanipuláció és az akadozó szállítás következtében a kávé luxuscikké vált.
Az ipari forradalom utáni időkben viszont a szállítás és a feldolgozó géppark kifinomultabbá vált. A telekommunikációs technikák fejlődésével táviratilag előre tudták jelezni, milyen lesz a termés. A szállítási és a forgalmazási módszerek modernizálásával mind több kereskedő jelent meg a piacon. Sokan szindikátusokba tömörültek, amelyek megpróbálták felvásárolni a piac egyes szeleteit s így felverni az árakat. Az 1860-as évektől szervezett kávétőzsdék alakultak a nagyobb kávékereskedelmi központokban, például New Yorkban és Le Havre-ban.

Kávéaukciók

Shapiro beszéli el a The Story of Coffe-ban (A kávé története), hogy Londonban a gyertyás aukcióknak nevezett eseményeken kávét árusítottak zsákszámra. Az árajánlatokat addig lehetett megtenni az egyes kikiáltási tárgyakra, amíg a kikiáltó elé helyezett gyertyán megszűnt pislákolni a láng. Mihelyt a gyertya kialudt, a kikiáltási tárgyat az utolsó ajánlattevőnek ítélték. Az Egyesült Államokban, mielőtt még felállították volna a New York-i kávé- és cukortőzsdét, a kávékereskedők bejárták az utcákat egyes kerületekben, árajánlatokat kértek, s a nap végén a legmagasabb árat kínáló személynek adták el portékájukat.
A kávékereskedők alkalmasint félelmetes személyek voltak. Egy ifjú, a piacon még újoncnak számító amerikai így írta le őket: Kérem, képzeljék maguk elé azokat a selyemkalapos, császárkabátos pofaszakállas és igen méltóságteljes úriembereket, akikhez félelemmel vegyes tisztelettel, remegő térddel közeledtek az emberek; ők voltak a kávéimportőrök és a kávétőzsde ügynökei, akik hatalmas mennyiségű, válogatott kelet-indiai, illetve közép- és dél-amerikai árut adtak el a fűszer-nagykereskedéseknek és a nagykereskedőknek.

Termékfeldolgozás

A 17. századi Európában és Észak- Amerikában kezdetben pörköletlenül és darálatlanul adták el a kávébabot. Az amerikai fogyasztók zsákszámra vagy fél zsákkal vásároltak zöld kávét, amit aztán pástétomos tálakon pörköltek meg a tűzhelyen, esetleg serpenyőben, nyílt tűzön. Az angolok láthatóan nagyobb feneket kerítettek a dolognak, egy korábbi ültetvényes mondta, hogy a kávébab pörkölését és a darálást sok családfő túl kényes és fontos műveletnek tartotta ahhoz, hogy akármelyik szolgára is rá merte volna bízni.
A kávédaráló feltalálása 1687-ben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az italt szélesebb körben fogyasztani kezdjék, ám magával hozta a hamisítás veszélyét is. A darált kávé színe és erős aromája miatt a gátlástalan kereskedők könnyen húzták csőbe a vevőket. Az alapanyagba többek között pörkölt rozsot, darált és pörkölt kávéhéjat, pörkölt makkot, homokot, agyagot és fűrészport kevertek. Még rosszabb volt, amit a kelet-londoni máj-pékek csináltak. A már idézett ültetvényes panaszolta: fogják az ökör- vagy lómájat, megsütik, és a kávéporba darálják, majd az egészet eladják az olcsó kávéházaknak. A lómájjal készült kávé a legdrágább. Elárulta: úgy lehet felismerni a hamis kávét, ha lehűtik, ilyenkor vastag föl keletkezik rajta.

A kereskedők időnként arra utasították a munkásokat, hogy a kávébabokat lapátolják a tengerbe, hogy ne csökkenjen a kávé ára. Brazil illusztráció 1932-ből

Brazil ültetvények

Brazil ültetvények

Az 1700-as évek elején Brazíliában még nem kezdődött meg a kávétermesztés. Amikor 1727-ben meghívták Brazíliát, hogy segítsen elsimítani a Holland és Francia Guyana közötti határvitákat, a brazilok örömmel közvetítettek, hiszen jó alkalmuk nyílt rá, hogy megszerezzék Guyana néhány korábban szigorúan őrzött kávépalántáját.
A több változatban ismert történet úgy folytatódik, hogy Francisco de Mallo Palhetát, a jóképű és hódításairól ismert századost küldték el Guyanába döntőbíráskodni. Miután megérkezett, megpróbált a kormányzó kegyeibe férkőzni, a feleségével pedig rövid szerelmi viszonyba bonyolódott. A határvita megoldódott, s Palheta számára eljött a búcsúzás órája. A kormányzó felesége, mind politikai, mind szerelmi szolgálataiért jelképesen egy virágcsokrot adott neki ajándékba. A virágok közé egy kávénövény levágott darabjait rejtette. Ezen a ponton térnek el egymástól a történet változatai: egyesek azt állítják, hogy a századosnak nyilvánosan ajándékoztak mintegy ezer kávémagot és öt élő növényt. Bármi az igazság, Palheta visszatért Brazíliába a növények darabjaival, a magvakkal, illetve a csemetékkel.
Először csak jelentéktelen méretekben zajlott a termesztés, elsősorban helyi fogyasztásra. Ám a növény olyan jól megszokta az ottani klímát, talajt és földrajzi adottságokat, hogy a termelés nemsokára már nagyban folyhatott. 1765-ben elindultak az első brazil kávészállítmányok Lisszabon irányába.

Az első ültetvényesek

Az első ültetvényeseknek a moszkitóktól nyüzsgő őserdőktől kellett elhódítaniuk területeket a tikkasztó hőségben. Nemcsak el kellett ültetniük a kávépalántákat, hanem - ami még ennél is fontosabb volt - táplálékot kellett szerezniük maguknak. Majd védelmet nyújtó hajlékot kellett nyújtaniuk családjuknak, rabszolgáiknak, gépeiknek és terményeiknek. Minthogy minden oldalon őserdő vette körül őket, teljesen elszigetelődtek a világtól, úgyhogy az első fazendák avagy földbirtokok jelentették az emberi élet kezdetét az őserdőben.
Ahogy a kávé íze meghódította Európa és Amerika mind növekvő számú városi polgárát, az ültetvényesek mind jobbmódúak lettek, a fazendák terjeszkedtek, és az ültetvényes élet is kényelmesebbé vált. Az addig soha nem látott jómód időszaka volt ez.
Amint Stanley Stein Vassouras, a Brazilian Coffe County 1850-1900 (vassouras, a brazil kávétermő vidék) című munkájában rámutat, a brazíliai kávéfeldolgozás óriási hatást gyakorolt a gazdasági és a társadalmi életre. Gazdasági szempontból a kávéfeldolgozás káros függőséget jelentett egy főterménytől, amely érzékenyen reagált a világpiac ingadozásaira. A termény ráadásul ki volt téve az időjárás szeszélyeinek. Az Andok felől fújó hideg szél kemény fagyokat okozott, s néha majdnem odalett a termés.
Társadalmi értelemben a kávéfeldolgozás új arisztokráciát hozott létre, a kávébárókat, akik nagyméretű fazendáikon élték zsarnoki életüket.
Szintén a kávéfeldolgozás okozta az afrikai rabszolgák soha nem látott tömeges beáramlását, ami nemcsak rétegezte a társadalmat, hanem örök időkre megváltoztatta Brazília középső  részének etnikai összetételét.

A kávé és a rabszolgaság

A haciendák és a fazendák, vagyis a spanyol és portugál gyarmatokon kialakított masszív földbirtokok a rabszolgák munkájából épültek fel. 1840 és 1850 között több mint 370 ezer afrikai rabszolgát csempésztek be nyíltan Brazíliába. A spanyol nyelvű gyarmatokon az 1850-es években eltörölték a rabszolgaságot, de Brazíliában egészen 1888-ig legális maradt.

Kávébabszüret. Francisco Miranda (1750-1816) festménye

A kávéültetvények elterjedése

A kávéültetvények elterjedése

Akárhova jutottak az európai gyarmatosítók, vittek magukkal kávét, bár az is igaz, hogy a katolikus misszionáriusok és a vallási közösségek is kulcsszerepet játszottak elterjesztésében. A szerzetesek természetes botanikai érdeklődésük nyomán lettek kíváncsiak a növényre, és, akárcsak annak idején Jemenben, gyakran nevelgettek és vizsgálgattak kávéfákat a kolostorkertben.
Kezdetben elsősorban Franciaország látta el kávéval Európát. A franciák Martinique-ről Guadeloupe szigetére és Saint Domingue-ra (a mai Haiti területére) is átterjesztették a kávéfaművelést, s 1730 után a kávétermesztés elterjedt az egész Francia Antillákon.
Mindeközben sok más országba is eljutott a kávé. A spanyolok elvitték Puerto Ricóba és Kubába, később pedig Kolumbiába, Venezuelába és a Fülöp-szigetektől nyugatra eső más területekre. Holland Guyanáról (a mai Suriname) a kávétermesztés átterjedt Francia Guyanára, onnan pedig 1727-ben a portugálok vitték tovább Brazíliába, ahol később a világ legnagyobb kávétermelése kezdődött. 1730-ban a britek terjesztették el Jamaikában, ahol máig termesztik a nagy becsben álló Blue Mountain babokat.
Az 1830 körüli időkben már a jávai és szumátrai holland gyarmatok voltak a legnagyobb európai kávébeszállítók. Az angolok finanszírozta Indiai és Ceylon is megpróbált versenyben maradni, de a hollandokat nem sikerült kimozdítani pozíciójukból.
Az 1800-as évek közepén a kávét megtámadó Hemileia vastatrix nevű betegség söpört végig Ázsián tönkretéve a kereskedelmet, de felvillantva Brazília előtt a régen várt lehetőséget. Néhány éven belül Brazília lett a világ elsőszámú kávéexportőre, és ezt a státusát  máig is megőrizte.

A rabszolga-kereskedelem hatása

A portugálok és a hollandok rengeteg afrikai rabszolgát hurcoltak Brazíliába és Jávára. A kávétermelés több mint a duplájára nőtt, más vidékeken viszont inkább csökkent a termelés.

Az utazás végső szakasza

A 19. század végére a kávé már nyugaton és keleten egyaránt elterjedt egy, a Ráktérítő és a Baktérítő közötti sávban, nagyjából egyenlő távolságra a két szélességi körtől. A hollandok, a franciák, az angolok, a spanyolok és a portugálok virágzó kávéültetvényeket létesítettek minden, általuk uralt, ebbe a zónába tartozó területen.
A kávé vándorútjának utolsó szakasza az 1900-as évek elejére esett a németek gyarmatosította Kelet-Afrikában (a mai Kenya és Tanzánia területén). A német telepesek kávécserjéket ültettek a Kenya-hegy és a Kilimandzsáró oldalába; a sors iróniája, hogy mindez csak néhány száz mérföldnyire volt a kávé igazi hazájától, Etiópiától.

Munkások egy dél-amerikai kávéültetvényen. F. M. Reynolds 19. századi metszete

A fa vándorútja

A fa vándorútja

A 16. század vége felé a Közel-Keleten járt utazók és botanikusok furcsa növényről és a belőle készült italról küldtek híreket Európába. Amint a hírek szaporodtak és sűrűsödtek, az európai kereskedők kezdték felismerni az új árucikkben rejlő lehetőségeket. A velenceiek már korábban is kereskedtek a Közel-Kelettel, és gyorsan kihasználták az alkalmat, s az 1600-as évek elején Mekkából megérkeztek Velencébe az első, kávébabbal telt zsákok.

Az arab monopólium

A velenceiek ellátása kávéval gyümölcsöző exportüzletnek bizonyult az araboknak, úgyhogy majd egy évszázadig féltékenyen őrizték kiváltságaikat. Hosszú idő telt el, amíg biztossá vált, hogy egyetlen, kicsírázni képes babszem sem hagyja el az országot; a szemeket vagy megfőzték, vagy kiszárították, s a külföldieket jó távol tartották a kávéültetvényektől. A 17. század vége felé Jemen maradt Európa egyetlen kávéexportőre.

A holland vállalkozás

Abban az időben, amikor a velenceiek megkapták az első kávébabküldeményüket, holland kereskedők elkezdtek foglalkozni a kávéültetés és - forgalmazás lehetőségeivel. Korábban már számos információt szereztek erről a botanikusaiktól, s a hollandok nem látták be, miért kell a kávéüzletnek arab monopóliumnak maradnia. Ekkoriban a hollandok számítottak Európa legaktívabb kereskedőinek, s az ő tulajdonukban voltak a legjobb kereskedőhajók. Nem meglepő tehát, hogy egy holland kereskedő ellopott egy mokkai kávépalántát, és sikerült sértetlenül áthoznia Európába.
A század közepére már megjelentek az első kísérleti ültetvények. Jáva szigetén, Hollandia kelet-indiai gyarmatán, innen kapta nevét a híres mokka-jávai babtípus, és az 1690-es évek végére gyors egymásutánban létesültek az újabb kávéültetvények a szomszédos Szumátrán, Timorban, Bali és Celebesz szigetén. A vállalkozó kedvű Holland Kelet-indiai Társaság Ceylonban is nagyarányú kávételepítésbe fogott: itt már korábban az arabok megismertették a kávét.

Az univerzális kávéóvoda

1706-ban a jávai holland kávétermesztők hazaküldték az első babtermést, valamint egy kávépalántát, amelyet gondosan elültettek az amszterdami botanikus kertben. A küldemény, kicsike volt, később mégis kulcsszerepet játszott a kávékereskedelem történetében. Amszterdam lett a holland gyarmatokon termesztett kávé központi piaca, s a növényen termett bogyókból kifejlődött későbbi csemetéket vitték át az Újvilágba. Dr. James Douglas 18. századi tudós ezeket a palántákat tekintette a nyugati kávéültetvények őseinek, s az amszterdami Botanikus Kertet elnevezte univerzális kávéóvodának.

Ajándékfa a királynak

1714-ben Amszterdam polgármestere megajándékozta XIV. Lajost egy egészséges, öt láb magas kávéfával, ami már a botanikus kertben hajtott ki. A franciák se voltak vakok, hogy ne tűntek volna fel nekik a holland kereskedelmi sikerek, s bizony kicsempésztek kávémagvakat Mokkából a Madagaszkár közelében fekvő Réunion szigetre.
Az otthoni termesztéssel már nem volt ekkora sikerük, úgyhogy a Fát, ahogy az Amszterdamból érkezett egyedet nevezték, a legnagyobb hódolat és tisztelet övezte.
A Jardin des Plantes-ban ültették el, ahol a különlegesen megépített melegházat a királyi botanikus gondjaira bízták.
XIV. Lajos titkolt álma volt, hogy a Fa magvai legyenek a majdani kávéültetvények alapjai a francia gyarmatokon. Óhaja valóság lett, mivel a Fa virágba borult, gyümölcsöt hozott, s így vált a legtöbb, napjainkban Közép- és Dél-Amerikában termő kávéfa ősévé.

Kávétermesztés az Újvilágban

Régóta vitatkoznak azon, vajon a hollandok vagy a franciák telepítették az első kávéültetvényeket az Újvilágba. Egy évvel azután, hogy a franciák megkapták a Fát, a hollandok kávénövényeket küldtek az amszterdami Botanikus Kertből a Dél-Amerika északi vidékén elterülő guyanai gyarmataikra. Nem sokkal később - a pontos dátum máig vitatott - egy francia flottatiszt, Gabriel Mathieu de Clieu elhatározta, hogy kávéültetvényt hoz létre az Újvilágban. Nagy nehézségek árán beszerzett néhány palántát a Jardin des Plantes-ból. A történészek máig vitatkoznak azon, hogy egy palántát vagy többet.
De Clieu becses rakományával a fedélzeten elhajózott Martinique szigetére, Guyanától északra. Hosszú és fáradságos utazás volt. Nemcsak a történet, hogy az egyik utas többször megkísérelte tönkretenni a palántákat, illetve levágni a leveleiket, hanem a hajósokra is igen sok baj és veszély várt. Szörnyű viharokba kerültek, kalózok támadtak rájuk, végül napokon át szélcsendben kellett várakozniuk. Bár már majdnem elfogyott a víztartalékuk, de Clieu megosztotta a maga szűkös adagját az értékes növénnyel. Csodával határos módon mindketten túlélték az utat. s a növénykét elültették a tiszt kertjében. Itt fegyveres őr vigyázott rá, úgyhogy a fa kivirágzott és szépen növekedett, s de Clieu 1726-ban leszedhette róla az első terméseket.
Ötven évvel később már csaknem 19 millió kávéfa nőtt Martinique szigetén, s de Clieu álma kezdett valóra válni.
A martinique-i és Holland Guyana-i kávéültetvények nyomán újabbak keletkeztek a Nyugat-Indiák egész területén, valamint Közép- és Dél-Amerikában.

Az arab kereskedők szigorúan ellenőrizték a Jemenben előállított mokkakávé forgalmát

Konfliktusok a kávé körül

Konfliktusok a kávé körül

Amikor egy zártkörűnek tűnő társaság láthatóan nagyon jól szórakozik és vidáman múlatja az időt, különösen éjszaka, mások úgy érzik, ellenük szerveződik mindez. Így volt ez a 16. századi Arábiában is, amikor a politikai és a vallási vezetők nem tudtak nem tudomást venni a kávéházban zajló vidám életről. Mint Hattox írja A kávéházi társasági élet című könyvében: a nyugodt klubhangulat elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy a koffeintől élénk vendégek elmondták egymásnak a híreket, kicserélték nézeteiket, illetve megosztották egymással az állam vezetésével szembeni kifogásaikat. S ami ennél is nagyobb baj volt: most, hogy kávét már mindenütt be lehetett szerezni, sokkal kevesebben jártak el a mecsetbe.
Először Mekka szent városában hangzottak el feddő szavak: a muftikból, jogtudósokból és orvosokból álló tanács bejelentette, hogy a kávéivás nemcsak az egyházjoggal áll szemben, hanem fizikai károsodást is okoz. A vita heve jól jelzi, milyen indulatokat szabadított el a kávé s milyen nézeteltéréseket támasztottak azok között, akik adtak arra, hogy úgy tűnjön, a politikailag helyes utat követik.

A kávéivás visszaszorítása

Mekka kormányzóját felháborította néhány kávéivónak a mecsetben tanúsított magatartása, akik szabályos körülmények között hosszú éjszakai imára gyűltek egybe.
A kormányzó először azt hitte, bort isznak, amit a mozlim törvények természetesen tiltottak. De azután is, hogy meggyőződött tévedéséről, kitartott amellett, hogy a kávétól berúgtak az emberek, vagy legalábbis készek voltak a rendzavarásra, úgyhogy elhatározta: betiltja a kávéivást. Mindamellett előbb összehívott néhány szakembert, és megkérdezte a véleményüket.
A jogi szaktekintélyek azt mondták, a kávéházakban valóban némi reformra van szükség, ám azt nagyon nehéz eldönteni, vajon a kávéban eredetileg már benne található a káros anyag, vagy csupán egy, az emberi magatartást károsan befolyásoló katalizátorról van szó. Miután ilyen komoly és érzékeny pontokat érintő ügyben nem mertek állást foglalni, úgy döntöttek, az orvosokra bízzák a végső szó kimondását.
Két perzsa fivért, Mekkában praktizáló orvosokat hívtak meg döntéshozatalra; nem véletlenül, hiszen egyikük korábban már írt egy könyvet a kávéivás ellen. Az orvosi gyakorlat akkoriban a testi kedélyek tanán alapult, ennek megfelelően a fivérek kijelentették, hogy a bunn, amelyből a kávét általában készítették, hideg és száraz, vagyis ártalmas az egészségre. Egy másik orvos vitába szállt velük mondván, a bunn megperzseli és felemészti az egykedvűséget, úgyhogy nem lehetnek olyan negatív vonási, mint amilyenekkel a perzsa fivérek felruházzák.
Hosszú vita után senki sem akart kockáztatni, s úgy döntöttek, az a leghelyesebb, ha a kávét törvényen kívüli anyagnak minősítik, ahogyan azt a kormányzó mindig is akarta. Ennek következtében sokan hevesen megerősítetté, hogy a kávé valóban összezavarta érzékeiket. Az egyik férfi meggondolatlanul kijelentette, hogy amikor kávét ivott, olyan hatásokat érzett, mint borivás után. Hozzászólása nevetést fakasztott, hiszen hogy ezt megtudja, meg kellett szegnie a mozlim törvényeket. Amikor erről kérdezték, ostobán be is vallotta, hogy bort ivott, úgyhogy a megfelelő büntetést mérték rá.
Mekka muftija, foglalkozására nézve jogász, szentember, hevesen ellenezte az ötletet, de egyedül maradt az ital védelmével. A kormányzó, nem véve tudomást a mufti álláspontjáról, aláírt egy nyilatkozatot: törvényen kívül helyezte a kávéárusítást és -ivást mind nyilvános helyen, mind otthon. A kiátkozott kávébabból raktáron maradt készleteket elégették, a kávéházakat bezárták, tulajdonosaikat pedig megdobálták az összetört edények és csészék darabjaival.
A kormányzó nyilatkozatát elküldték az egyiptomi szultánnak, aki - a kormányzó megdöbbenésére - meglepődve értesült az ital kiátkozásáról, hiszen a kávét egész Kairó táplálónak és jótékony hatásúnak tartotta. Mi több, a mekkaiaknál jóval nagyobb tiszteletnek örvendő kairói jogi doktorok nem találtak semmi kivetnivalót abban, ha valaki kávét iszik. A kormányzónak alaposan megmosták a fejét, és felvilágosították, hogy kizárólag az esetleges kávéházi rendbontások megakadályozása tartozik a feladatkörébe. Az addig csak titokban zajló kávéivás ezzel megint legalitást nyert. Egy évvel később a szultán halálra ítélte a kormányzót a kávé elleni fellépése miatt; a két perzsa orvosnak ugyanez lett a sorsa.
Az iszlám jogrendszernek a kávéval kapcsolatos egyes vitás pontjairól szóló eszmecsere mind bizarrabbá és ezoterikusabbá vált. Konstantinápolyban például a vallásos zelóták hevesen érveltek amellett, hogy a pörkölés elszenesíti a kávét, ilyen alantas anyagot venni magunkhoz az asztalnál durva istenkáromlás. A mufti egyetértett ezzel, és a kávét törvényen kívül helyezte.
Szokás szerint ekkor se hatott tökéletesen a tiltás. A nép fokozatosan visszaszokott az otthoni kávéivásra, s mivel a hivatalos szervek belátták az erőszakos tiltás reménytelen voltát, kiadták az első engedélyeket a kávé kéz alatti árusítására. Végül egy kevésbé aggályoskodó mufti került hatalomra, s a kávéházak ismét kinyithattak.
Legközelebb adót vetette ki a konstantinápolyi kávéház-tulajdonosokra: a lebonyolított forgalom arányában kellett pénzösszegeket befizetniük. Annak ellenére, hogy súlyos összegekkel gazdagodott a kincstár, egy csésze kávé ára változatlanul alacsony maradt, ami világosan jelzi, milyen hatalmas mennyiséget fogyasztott a nép.
A következő években politikai és a vallási vezetők többször próbálták visszaszorítani a kávét a Közel-Kelet különböző területein. Minden ilyen esetben a szokásos kifogások hangzottak el, amire a szintén szokásos, anarchisztikus ellenállás volt a válasz. Minthogy azonban a visszaszorítási kísérletek nem voltak népszerűek a nép körében és megosztották a jogászokat, orvosokat és vallási szakembereket, sorra hamvukba holtak. Az évszázad végén már egész Közel-Keleten bevett szokás lett a kávéivás, s semmilyen tiltás nem tudta többé befolyásolni.

A kávéivás rítusába beletartozott az őrlés, a főzés és a tálalás

Szokás és rítus

Szokás és rítus

Mihelyt a kávé megszűnt vallási tevékenységekhez kötődni, a Közel-Kelet minden részén gombamód szaporodtak a kávéházak, vagy kvahveh kanehek. Alkalmi kávéméréseket is nyitottak, s vándorkereskedők kis spirituszfőzőiken melegítették az italt, hogy aztán megtöltsék a járókelők csészéit.
Ezzel egy időben az otthonokban is hasonlóan elterjedt a kávéivás. A társasági élet nem volt elképzelhető az ital nélkül. Hajvágás előtt kávét szolgáltak fel a borbélyok, üzletkötés előtt és után kávéval kínálták partnereiket a kereskedők, véletlenül összetalálkozó barátok meghívták egymást egy-egy csésze kávéra, s az ital a legszertartásosabb díszebédeken is fontos szerepet töltött be. Az Európából érkezett utazó írókat elkápráztatta a kávéfogyasztás mértéke. Egyikük ezt írta: nemcsak házaikban isznak kávét, hanem nyilvánosan is, az utcán, amikor a dolguk után járnak, néha hármas-négyes csoportokba verődve, egyik a másik után, ugyanabból a csészéből.

A kávé mind ízletesebb

 A 16. század elején a teljes kávébabokat már különleges kőtálcákon pörkölték, később e tálcákat fémből készítették. A pörkölés után mintegy harminc percig főzték a babszemeket, s az így keletkezett sötét folyadékot a felhasználásig dézsákban tárolták. Az igények növekedésével a kávéfőzési eljárások is fejlődtek. A kávét frissen főzték őrölt kávéból, forró vízzel. Az íz javítására cukrot és finom fűszereket, például malabár-kardamomumot és szegfűszeget tettek a főzetbe. Annak ellenére, hogy a pörkölt kávészemek használata általános szokássá vált, a babok eltávolításával kávécseresznyéből főzött ital továbbra is nagy népszerűségnek örvendett Jemenben, ahol a kávéfák nőttek. A szultán kávéjának nevezett italt elsősorban a legmagasabb körökbe tartozók, illetve a külföldi látogatók fogyasztották, akiknek a tisztelet jeleként szolgálták fel.

Café à la sultane

A Café à la sultane elkészítési módja a következő: fogják a tökéletesen érett gyümölcsök hüvelyét, összezúzzák őket, majd belehelyezik a port a faszénparázs felett melegedő agyagedénybe, s folyamatosan kevergetik, de csak addig, amíg egy kissé színt nem vált. Közben vizet forralnak egy kávéskannában, külön-külön beleöntik mind a külső, mind a belső héjakat úgy, hogy a külső héjból körülbelül háromszor annyi legyen benne, mint a belsőből; ezután úgy főzik meg, mint a hagyományos kávét. Az így keletkezett főzet színe igencsak emlékeztet a jobbfajta angol sörökére. A héjakat egészen a felhasználásig száraz helyen kell tartani, ugyanis a legkisebb nedvesség is tönkreteszi a kávé ízét.

Kávéházi élet

A kávéházak elterjedésével párhuzamosan megindult a vetélkedés a vendégek becsalogatásáért. A kávéház-tulajdonosok nemcsak az általuk kínált ital finom ízével, a hely tisztaságával és ügyes szolgákkal, hanem a pompás környezettel és nagyszerű szórakozásokkal próbálták meghódítani a vendégeket. Zenészeket, mutatványosokat és táncosokat alkalmaztak, bábszínházi előadásokat is tartottak.
Miután a vendégsereg ráunt a ház nyújtotta szórakozásokra és a beszélgetés is kezdett megakadozni, magukat kezdték szórakoztatni. A költőket megkérték, szavaljanak műveikből, vagy ha dervis is volt a teremben, vidám szentbeszédet mondattak vele.
Népszerű volt az ostábla, a sakk és néhány kártyajáték. Majdnem biztos, hogy szerencsejátékokat is játszottak, valamint kábítószereket szedtek. A kávé népszerű lett az ópiumszívók körében, s mindig akadt kéznél két-három nargile, azaz vízipipa, hogy a vendég, miközben a kávéjára várt, kényelmesen elszívhasson egy kis hasist vagy dohányt.
Az az angol szokás, hogy a kocsmában az emberek rundokat fizetnek egymásnak, vitathatatlanul innen, a török kávéházakból ered. Ha az egyik kuncsaft meglátta, hogy valamelyik ismerőse éppen rendelni készül, csak a caba (ingyen) szót kiabálta, s a tulajdonos ilyenkor nem kért pénzt a rendelőtől. Az újonnan érkezett vendég viszont mindenkit külön-külön üdvözölt, mielőtt helyet foglalt. Ha idősebb ember érkezett, mindenki felemelkedett, hogy tiszteletteljesen üdvözölje, s szabaddá tették számára a legkényelmesebb ülőhelyet.
Szokás volt a lehető legforróbban inni a kávét, úgyhogy csak hörpintgették vagy inkább szürcsölték a kis porceláncsészékből - a csészéknek ekkoriban még nem volt fülük. A korai angol utazókat valószínűleg meghökkentette, talán taszította is e furcsa, meglehetősen egzotikus szokás. Egyikük így írt: időnként közel egy óráig hörpölgetik azt az egy csésze italt... s egyáltalán nem számít ritkának, amit a külföldi megfigyelhet: nyilvánosan szürcsölik a kávét a kávéházakban, s megvannak talán több százan is, akik egyszerre iszogatnak.

Kávéivás otthon

A 16. századi Konstantinápolyban nem létezett ház - szegény vagy gazdag, török vagy zsidó, görög vagy örmény -, ahol napjában legalább kétszer vagy inkább még többször ne ittak volna kávét, napi húsz csésze se számított ritkának. Még a legszerényebb háztartásokban is szokás lett kávéval kínálni a vendégeket, s rendkívül nagy modortalanságnak számított ezt visszautasítani. A szertartásos ünnepségeken rögtön érkezés után kávéval kínálták a vendégeket, s egészen az ünnepség végéig - akár nyolc órával később - szorgalmasan újratöltögették a csészéjét.
Bár a kávéivás a mindennapi élet részévé vált, az ital nem veszítette el varázslatos jellegét. Otthon mindig ünnepélyes külsőségek között szolgálták fel. Mindenkitől elhangzottak az ilyenkor szokásos udvarias üdvözlések, az érdeklődés a másik egészsége és családja felől, Isten dicsőítése, valamint elvégezték a japán teaszertartásokhoz hasonló körülményes rítusokat. A kávé mellé, hogy fokozzák az élvezeteket, dinnyemagot és datolyát szolgáltak fel.
A legtehetősebb háztartásokban kávészervírozókat alkalmaztak, akiknek egyedüli feladata az volt, hogy segédkezzenek a kávé készítésénél és feltálalják az italt. A fő szervírozó, a kahvegi rendelkezett a fiókos szekrénynél alighanem valamivel több funkciót ellátó, a vendég fogadására alkalmas kávézószoba mellett álló smizett felett. A kávészobát színes szőnyegekkel és párnákkal borították, és csillogó keleti kávéskannák álltak benne. A kávét nagy ünnepélyességgel szolgálták fel ezüst- vagy festett fatálcán, amely elég nagy volt ahhoz, hogy húsz porceláncsésze is elférjen rajta. Ezeket mindig félig töltötték, nemcsak azért, hogy az ital ne ömöljön ki, hanem azért is, hogy az edénykét alul a hüvelykujjal, a felső peremnél pedig két másik ujjal lehessen megfogni.
A nagyon előkelő családokban apródok vagy itcoglanok is voltak, akik a ház urának egyetlen fejmozdulatára elvették a kávét az inastól, és megnyerő ügyességgel nyújtották át a vendégnek anélkül, hogy a csésze pereméhez értek volna, megégették volna magukat vagy kilöttyintettek volna akár egy cseppet is az italból.

Lord Byron a kávéról

A 19. századi költő alábbi versében fogalmazta meg nézeteit a török kávéról:
Aztán gyümölcs s nyalánkság jött a sorba,
Végtére Mokka illatos nedűje,
Remek porcelán ibrikekben forrva,
S átlátszó, apró csészécskékbe szűrve,
Kis aranytálcán gondosan kihordva,
Hogy meg ne süsse hozzá nyúlók markát.

(Ábrányi Emil fordítása)
 

Utcai vándor-kávékereskedő, Isztambul, 18. század eleje

Arábia bora

Arábia bora

Az adeni mufti és szerzetesei példáját követve Arábia-szerte szokássá vált a kávéivás a vallásos közösségekben. S lassan kiszivárgott a szokás a vallásos környezetből. Aden polgárai az elsők között szoktak rá a kávéivásra. Mivel a mufti a mozlim jogrendszer elismert szaktekintélyének számított és feltételezhetően tudatosan nem fogyasztott volna tiltott italt, örömmel követték a példáját, s ittak maguk is az újfajta főzetből.
A kávét a mecsetben fogyasztották, ahol, miután a szerzetesek már megitták a maguk jókora adagját, az imám más jelenlevőket is megkínált az italból. Minthogy ünnepélyes keretek között, áhítatos éneklés mellett szolgálták fel, a kávéivást üdvös és jámbor cselekedetnek tekintették. Ugyanakkor mindenkinek ízlett, aki megkóstolta, és újabb adagokat kívánt, úgyhogy nem telt bele hosszú idő, és elterjedt a hír, hogy milyen nagyszerű élményben lehet része annak, aki felkeresi a mecsetet.
A vallási vezetők mindent megtettek, hogy gátat szabjanak a divatnak, de hasztalan próbálták keretek közé szorítani a kávéfogyasztást. Az imámoknak és a szerzeteseknek megengedték, hogy igyanak, de csak az éjszakai imák előtt; az orvosoknak is engedélyezték, hogy kisebb adagokban felírhatják betegeiknek. Ám amikor a szellemileg kevésbé kifinomult emberek is kezdtek éjszakánként rendszeresen fel-feltünedezni a mecsetben, az orvosok lassan már mindenfajta nyavalyára felírták a kávét, úgyhogy nem lehetett többé megszigorítani a fogyasztását.
A mecsetek kávéfogyasztói kellemesen stimulálónak találták az italt, s rájöttek, hogy a társasági életet is megélénkíti. Nem sokkal később már nyilvánosan árulták a mecsetek környékén, s az italmérések jogásznövendékek, éjszakai munkások és utazók színes tömegét vonzották magukhoz. Végül az egész város hódolt az új szokásnak a nap bármely szakában, s otthon is itták a kávét. Nem meglepő, hogy a forró, erős kávé különösen népszerűnek bizonyult ramadán idején, amikor napkelettől napnyugtáig kötelező a böjt.

A kávé térhódítása

Az újfajta ital gyorsan meghódította az Aden környéki városokat is, és nagyjából a 15. század végére Mekka (Makkah) szent városába is elért. Itt, akárcsak Adenben, a kávéivás először a mecset dervisközösségében terjedt el.
Nemsokára már a városi polgárok is rendszeresen ittak kávét, otthon, illetve az erre a célra elkülönített nyilvános helyeken. Látható élvezettel tették mindezt; ahogy egy arab történész írja: A nap minden órájában nagy sokaság gyűlt össze egy jó kis tereferére, mások sakkoztak vagy egyéb játékkal múlatták az időt, táncoltak, énekeltek, s mindenféle módon mulattatták magukat azzal az ürüggyel, hogy kávét isznak.
Minthogy Mekka volt a mozlim világ középpontja, az itteni társasági és kulturális szokásokat a többi nagyváros mozlimjai is szükségszerűen utánozták. Ezért viszonylag rövid idő múlva a kávéivás szokása már Arábia nagy részén tért hódított, elterjedt Egyiptomtól nyugatra, valamint északon, Szíriában. Később a kávézás szokása meghonosodott a mozlim hadseregekben is, melyek ekkoriban előrenyomultak Dél-Európában, Spanyolországban és Észak-Afrikában, keleten pedig India felé közeledtek. Bárhova mentek, kávét vittek magukkal.
Így vált a kávé a közel-keleti mindennapi élet szerves részévé. Az ital olyannyira szükségessé vált ahhoz, hogy a társadalom olajozottan működjön, hogy sok területen a házassági szerződések előírták: a férj engedélyezzen a feleségének annyi kávét inni, amennyit csak akar. Ha valaki nem így cselekedett, az asszonynak jogában állt válókeresetet benyújtani.

A kávé Perzsiában

A kávéivás szokása Perzsiában talán még hamarabb gyökeret vert, mint Arábiában. Állítólag perzsa katonák kergették el az etiópokat, amikor azok Jemenben próbáltak letelepedni. Nem kétséges, hogy a perzsák örömüket lelték az etiópok által ültetett kávéfák cseresznyetermésében, és saját országukba is elvitték a növényeket. Az ádeni mufti története is arra utal, hogy a 15. század közepén már ittak kávét Perzsiában.
Már igen korán szinte minden perzsa város büszkélkedhetett ízlésesen berendezett és tágas kávéházakkal a város legelőkelőbb negyedeiben. Ezeket a helyeket arról ismerték, hogy gyorsan, ügyesen és nagy tisztelettel szolgáltak ki a pincérek. A kávéházi politikai viták és csatározások általában csendesen zajlottak; úgy tűnik, a vendégeket jobban érdekelték a hedonista élvezetek. Beszélgetés, zene, tánc és mindenféle hasonló dolog zajlott a mind népszerűbb perzsa kávéházakban, úgyhogy olyan feljegyzések is ránk maradtak, amelyekben a kormányt kötelezik, szüntesse be végre az ott folyó alávaló praktikákat.
Egy angol utazó elbeszél egy történetet arról, hogyan kért fel a sah felesége diszkréten egy mullahot - jogi és egyházi ügyekben jártas szakembert -, hogy naponta látogasson el egy különösen forgalmas és népszerű kávéházba. Az volt a férfi dolga, hogy a vendégeket költészetről, történelemről és jogról szóló művelt beszélgetéssel szórakoztassa. Az óvatos mullah került mindenfajta politikai témát, úgyhogy nemigen keveredett összetűzésbe senkivel. Közkedvelt kuncsaft vált belőle.
Minthogy a módszer bevált, hamarosan más kávéházak is alkalmaztak saját mullahot, illetve történetmondókat. Ezek az újfajta szórakoztatók egy, a kávéház közepére helyezett magas széken ültek, ahonnan beszédeket tartottak, szatirikus történeteket adtak elő, miközben egy rövid pálcával játszadoztak, s gesztusaik ugyanolyanok voltak, mint a mi bűvészeinké ... itt Angliában.

A kávé és a vallásos áhítat

A mozlimok meg voltak győződve róla, hogy az ital Allah adománya, s rajongásuk iránta már-már fanatikus méreteket öltött, ahogy az alábbi dicshimnusz vagy tiráda is mutatja.
Az arabból fordított szöveg különös módon a 19. század elején jelent meg az Erdélyi Orvostudományi Lapokban; az eredeti állítólag Sheik Abdal-Kader Anaszari Dzsezeri Haubuli Mohamed fiának munkája:

Ó, kávé! Te űzöd el a magasztos gondjait: te tereled vissza a tudás útjáról eltévelyedetteket. A kávé Isten népének itala, bölcsességet szomjazó szolgáinak szíverősítője...

... Minden gond oda, midőn a pohárváltó felszolgálja neked az illatozó kelyhet. Az ital sebesen cirkulál majd az ereidben, s nem okoz semmi fájdalmat; ha kétségeid lennének, elmélkedj csak azok fiatalságán és szépségén, akik élnek vele...

... A kávé Isten népének itala; maga az egészség... Aki egyszer is látta az üdvözítő kelyhet, megvetéssel néz a boros kupára.

Dicső ital! Színed a tisztaság pecsétje, az ész is tisztaságodat hirdeti.

Igyál bátran, ne hallgass a bolondok fecsegésére, akik minden alap nélkül kárhoztatják...

A kávé Törökországban

Annak ellenére, hogy a kávéivás szokása a szomszédos Szíriában is általános lett, Törökországban viszonylag lassan terjedt el. Ám miután az Ottomán Birodalom terjeszkedni kezdett és leigázta az arab mozlimokat, a törökök vadul vetették magukat a kávéra, amit egy angol orvos Konstantinápolyban írt feljegyzése is megerősít: Amikor egy török beteg lesz, böjtöl, csak kávét iszik, és ha az se használ, végrendeletet ír, más gyógyszert ki se próbál.

Új szokások Konstantinápolyban

Egy 16. századi arab szerző szerint a két, legkorábbi konstantinápolyi kávéházat 1554-ben nyitották meg az új divatjelenségben pénzt látó szír vállalkozók. Az általuk üzemeltetett helységeket szépen bebútorozták igen csinos heverőkkel és szőnyegekkel, ezeken ülve fogadták barátaikat, akik az első időkben főként tanult emberek, lelkes sakk- és ostáblajátékosok, illetve más, efféle társasjátékok kedvelői voltak. Hamarosan más hasonlóan fényűző kávéházak is nyíltak, s alkalmanként megdöbbenést váltottak ki a jámborabb mozlimokból. A pazarul berendezett intézményekben a vendégek drága vánkosokon üldögéltek, miközben hivatásos előadóművészek történetekkel, költeményekkel, valamint énekekkel és tánccal szórakoztatták őket.
Egyre több effajta intézmény nyílt, a kávéházak ennek ellenére mindig zsúfolásig megteltek vendégekkel. A történészek máig vitatkoznak a vendégek szociológiai összetételéről: egyesek szerint a kávéházakat szinte kizárólag az alsóbb néposztályok képviselői látogatták, mások úgy vélik, a társadalom minden szintjén akadtak kávéházba járók. Mint Hattox megjegyzi The Social of the Coffehouse (A kávéházi társasági élet) című művében: Azokból az alapfelvetésből, hogy minden társadalmi osztály eljárt a kávéházba, még nem következik szükségszerűen, hogy mindegyik osztály ugyanabba a kávéházba járt.
A jogászok minden jel szerint hasznos találkozóhelynek tekintették a kávéházakat, mivel az egyik efféle intézmény állandó kuncsaftjai főként Konstantinápolyban munkát kereső vándor kádik (bírák), jogi és egyéb tudományok professzorai, valamint az egyetem befejezése előtt álló és leendő jó állásokat kívánó diákok voltak. Még a szultán palotájának főtisztje és más magas beosztású hivatalnokok is benéztek alkalmanként egy csésze kávéra.
Az angol utazók - írók, botanikusok és orvosok - azelőtt soha nem láttak kávéházat, s hosszasan írtak róluk. Henry Blunt a Voyage to the Levant (közel-keleti utazás) című művében elragadtatással meséli: A mintegy fél méter magas, matracokkal borított dobogón ülnek törökösen keresztbe tett lábbal, gyakran két-háromszázan is egyszerre, s beszélgetnek, miközben valami szegény muzsikus sétál köztük le-fel.
Sir George Sandys hangjában némi rosszallás vegyül, amikor ezt írja: Ott ülnek majdnem egész nap, és cseverésznek, miközben kis porceláncsészékből kortyolgatják a majdnem elviselhetetlenül forró, koromfekete, ízében semmi másra nem hasonlító, coffának nevezett italukat... Azt mondják, ez az ital elősegíti az emésztést és jókedvet csinál. Sok kávéház-tulajdonos gyönyörű fiatal fiúkat alkalmaz, akik kuncsaftokat hajtanak fel nekik.

Kávéivás odahaza

A törökök legalább olyan lelkesedéssel ittak kávét otthon, mint a kávéházakban. Egy francia utazó megfigyelése szerint egy konstantinápolyi család annyit költ kávéra, mint egy párizsi família borra. Sir Henry Blunt pedig egyik barátjához intézett levelében így fogalmazott: a megszámlálhatatlan kávéház ellenére az otthoni tűzhelyeken is egész nap kávé rotyog.
Blunt még tovább ment, s lelkesen dicsőítette a kávéivás sokféle gyógyító hatását: ... (a törökök) mind nagyra tartják a kávét, amiért az megszabadította őket a rossz étrend, illetve a nedves szállások okozta nyavalyáktól; minthogy reggel és este kávét isznak, nincs közöttük tüdővész, amit mindig a nedves szállás idéz elő; az idős emberek között ismeretlen a letargia, a gyerekek körében pedig az angolkór; a viselős asszonyok közül csak igen kevesen émelyegnek, s épp ők azok, akik különleges védelmet kapnak a kávétól epekő és köszvény ellen. 

Török háziszolga kávét készít